Hogyan fagytunk meg Prágában?
Nos, biztosra akartunk menni, hogy ne legyen tömeg, amikor Prágába készülődtünk. Télen mentünk és hétköznap. Emiatt majdnem megfagytunk de legalább tömeg volt. Ahogy ott mindig. Még most is élénken él bennem, ahogy mentünk át a Károly-hídon a hóviharban a sorstársainkkal, mint annak idején a Delta főcím.
Este a belvárosban úgy hömpölygött a tömeg, hogy nem tudtam elképzelni sem, hogy mi lehet ott egy nyári hétvégén.
Amit a legeslegjobban szeretek Prágában, hogy minden fontos látnivaló egy kis területre koncentrálódik, így gyalogosan bejárható, igaz jó nagy gyaloglással. A belvárosban szálltunk meg, ami egyrészt nagyon hangulatos volt (ráláttunk a folyóra, a várra), másrészt nagyon praktikus, minden közel. Szerintem itt nem érdemes ezen spórolni, a jó szállás nagyon hozzáad az utazás élményéhez. A gyerekek imádják birtokba venni az új szállásokat, na de itt külön galériájuk volt, odavoltak.
Az első nap a belvárosban mászkáltunk, egyik hídon át, másikon vissza. Estére sörözést terveztünk, olyan pub-ot kerestünk, ahol perecek is voltak kirakva, így a gyerekek perecezésével vettük meg a viszonylag nyugodt sörözést :-)
Másnap a Skoda gyárba és múzeumba mentünk, Prágától kb. 50 km-re. Mivel nemsokkal azelőtt érkezett meg a gyárból a Skoda Octaviánk, amit a gyerekek amúgy is önálló személyként kezelnek, így magától értetődő volt, hogy megnézzük hogy hol született. Nagy élmény gyerekekkel, nem skodásoknak is!
Harmadnap mentünk fel a várba (ekkor jött a hóesés, ami egyébként nagyon hangulatossá tette). Útközben apa elmesélte a Gólem történetét a gyerekeknek, akinek történetéről olvastunk még a Ghosts and Legends Museum-ban is (félős gyereknek nem ajánlom). A királyi palota déli szárnyához vezet fel az új várlépcső, közben is és fentről is gyönyörű kilátással a városra.
Nagyon vártam már, hogy megnézzük az Arany utcácskát Prága legrövidebb utcáját, ahol Kafka is élt pár hónapig. Különlegessége, hogy nagyon kicsi házak vannak benne, mintha törpék laknák. Ez a rész fizetős!
Kafkával egyébként a pláza előtt is találkoztunk egy hatalmas szeletelt fej formájában, ami forgott is néha. Ez most így bizarrul hangzik, de klassz látvány, a gyerekeknek nagyon tetszett, azt találták ki, hogy elbújnak mögé és amikor elkezdtek fordulni a szeletek sikongatva futottak arrébb, nehogy "észrevegye" őket.
A parkolásról még muszáj szót ejteni. Nagyon nehéz és költséges a belvárosban parkolni (ha nem tartozik a szálláshoz parkoló), erről érdemes előre tájékozódni, mert a különböző színű felfestések mást-mást jelentenek.